A perspektívaváltás pszichológiai háttere az átkeretezés jelenségében rejlik, amelynek során új jelentést tulajdonítunk a körülöttünk lévő eseményeknek. Bár a körülmények ritkán irányíthatók, belső világunk és hozzáállásunk rajtunk múlik.
Kutatásai során Kelly McGonigal amerikai egészségpszichológus rájött, hogy tévedett. Hosszú ideig tévesen démonizálta a stresszt. Amivel szerinte nem leszámolni kell, hanem megszelídíteni.
A sokak által (legalább hírből) ismert bulimia, anorexia vagy túlevés mellett akad pár ritkább, étkezéssel kapcsolatos anomália, amelyek legalább olyan kellemetlenül érinthetik a tőlük szenvedőket.
Az elviselhetetlen lelki fájdalomban, amit néha érzünk, megérinthet minket a halál szele. Elhessegetés és tagadás helyett szembe is nézhetünk az érzéssel. Tanulhatunk, fejlődhetünk általa, sőt a változásunk záloga lehet.
A krízis, a válság az ember személyiségfejlődésének nélkülözhetetlen eleme, a visszatérése törvényszerű. Előfordulhat azonban, hogy egész életünk válságban zajlik.
Amikor változás történik az életünkben, sokféleképpen reagálhatunk. Legtöbbször nem is sejtjük, hogy reakciónkat többek között meghatározhatja születésünk milyensége.
Carpe diem! Élj a mának! – halljuk sokszor a jelenkor egyik mottóját. A hedonizmus jó dolog, a carpe diem is. De csak akkor, ha elhelyezhető a személyes történelmi idősíkba, ha a jelen mellett megjelenik a múlt és a jövő is.
Hol húzódik a határ gyermekkor és felnőttkor között? Mit akar a nagykamasz és mire vágyik a szülő ebben az életszakaszban? Mire van valójában szüksége a szülőből (szülőtől) a felnőtté váló gyerekének? Hogyan alakulhat ki viszonylag harmonikus felnőtt-felnőtt viszony szülő és gyerek között? Ezekre a kérdésekre is kerestük a választ Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus segítségével a most hétvégén esedékes gyermeknap előtt.
